Adatkezelési Tájékoztató


BEVEZETŐ

A Category Management S.r.o  (a továbbiakban: Adatkezelő) fontosnak tartja a személyes adatok védelmét és azok bizalmas kezelését. Az Adatkezelő magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy szolgáltatásával kapcsolatos adatkezelése megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak. Megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Az Adatkezelő tudomására jutott adatokat jelen Adatvédelmi Tájékoztatóban megjelölt adattovábbítások kivételével harmadik fél számára, a törvényben meghatározott eseteken kívül semmilyen körülmények között nem adja ki.

Jelen dokumentáció érvényességi ideje alatt az adatokat kizárólag saját célra gyűjti, illetve tárolja. Amennyiben a felhasználó úgy határoz, hogy – a megadott adatok alapján – az Adatkezelő a későbbiekben ne vegye fel vele a kapcsolatot, úgy az Adatkezelő a Felhasználó döntésének megfelelően fog eljárni.

Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot jelen adatkezelési dokumentáció bármely időben történő megváltoztatására, annak az érintettek kellő időben történő tájékoztatása mellett.

ADATOK GYŰJTÉSE

Amikor az érintett meglátogatja a weboldalt, vagy kapcsolatba lép az Adatkezelővel, érintettről az Adatkezelő információkat kérhet, ideértve a nevét, e-mail címét, telefonszámát és IP-címét. Ezen információk jelen tájékoztatóban a továbbiakban együttesen Személyes Adatok.

A kapcsolatfelvétel során a Személyes Adatok Adatkezelő részére történő átadása önkéntes, tehát nem kötelező, az adatkezelés hozzájáruláson alapul. Ugyanakkor, ha az érintett bizonyos információkat nem ad át az Adatkezelő részére, akkor elképzelhető, hogy az Adatkezelő nem lesz képes a jelen tájékoztatóban foglalt célok elérésére, szolgáltatások nyújtására.

ADATKEZELÉSEK

Az Adatkezelő adatkezelései önkéntes hozzájáruláson alapulnak. Bizonyos esetekben azonban a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé.

Felhívjuk az Adatkezelő részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

-    Látogatottságmérés
-    Kapcsolatfelvétel
-    Kapcsolattartás
-    Marketingfunkciók
-    Számlázás, fizetés

ADATOK MEGŐRZÉSE

Az Adatkezelő mindaddig megőrzi a Személyes Adatokat, ameddig az a jelen tájékoztatóban meghatározott célokból szükséges, vagy ameddig az érintett vissza nem vonta hozzájárulását a Személyes Adatai kezeléséhez.

SZEMÉLYES ADATOK ÁTADÁSA

A Személyes Adatokhoz az Adatkezelő szervezetén belül kizárólag azok férnek hozzá, akiknek erre a jelen tájékoztatóban foglalt célok elérése érdekében kifejezetten szüksége van, ideértve a belső ellenőrzési funkciókat.

Az Adatkezelő harmadik személyek részére nem adja el, értékesíti, teszi hozzáférhetővé vagy hasznosítja semmilyen formában sem az érintett által átadott Személyes Adatokat, kivéve, ha az érintett ehhez előzetesen kifejezetten hozzájárul.

Az Adatkezelő a Személyes Adatokat az alábbi harmadik személyekkel oszthatja meg: szakmai tanácsadók (ideértve a könyvelőket, könyvvizsgálókat, jogi tanácsadókat és más hasonló szakmai tanácsadókat), hatóságok és állami szervek (azon hatóságok, akik az Adatkezelő felett hatáskörrel rendelkeznek, így például a szabályozó hatóságok, egyéb hatóságok, állami szervek és bíróságok), valamint a Category Management S.r.o  tag-, kapcsolt- valamint leányvállalatai.

SÜTIK (COOKIES) HASZNÁLATA

Adatkezelő használja azon szokásos technológiát, amelyet szaknyelven cookie-nak hívnak annak érdekében, hogy információt szerezzen be arról, hogy a felhasználók hogyan használják a Weboldalt.

A sütik és a web szerver log fájlok használata lehetővé teszi az Adatkezelő számára, hogy az egyes weboldalai látogatottságát ellenőrizze és azok tartalmát az érintettek személyes igényeihez igazítsa, valamint harmadik fél által üzemeltetett weboldalon célzott hirdetést tegyen közzé.

A süti egy fájl, amely gyakran egyedi nevet, típust, valamint tartalmat hordoz egy-egy weboldalhoz kapcsolódóan. Amikor az érintett meglátogat egy weboldalt, a weboldal a számítógépének az engedélyét kéri, hogy ezt a fájlt az érintett számítógépe merevlemezének egy olyan részén tárolja, amely kifejezetten a sütik tárolására szolgál. Minden egyes weboldal, amelyet meglátogat, tud sütit küldeni a számítógépére, amennyiben az érintett által használt böngésző beállítása ezt engedélyezi.

Az érintettek adatainak védelme érdekében azonban az érintettek böngészője az adott weboldalnak kizárólag azt engedélyezi, hogy ahhoz a sütihez férjen hozzá, amelyet az adott weboldal küldött a számítógépének, azaz egy weboldal a más weboldalak által küldött sütikhez egyoldalúan nem fér hozzá.

A böngészők általában úgy vannak beállítva, hogy fogadják a sütiket. Amennyiben azonban az érintett nem kíván sütiket fogadni, beállíthatja úgy a böngészőjét, hogy az elutasítsa a sütik, vagy egyes sütik fogadását. Ebben az esetben elképzelhető, hogy a webhely néhány eleme nem fog hatékonyan működni, mikor az érintett azt böngészi. A sütik nem tudnak más információt nyerni a számítógépének merevlemezéről és nem hordoznak vírusokat.

A fentiek alapján az Adatkezelő a következő sütiket alkalmazza:
-    Funkcionális süti a vásárlás nyilvántartására (order_id)

BIZTONSÁG

Az Adatkezelő biztonsági intézkedéseket alkalmaz annak érdekében, hogy illetéktelenek ne férhessenek hozzá a Személyes Adataihoz és megakadályozza a jogellenes adatkezelést, az adatok megsemmisülését vagy sérülését.

Az Adatkezelő azon tárolóeszközei, mely személyes adatot tartalmaznak, elkülönített fizikai védelemmel rendelkező helységekben tárolják, és azt nem hagyják el őrizetlenül.

A Személyes Adatokat (ideértve a Category Management S.r.o  levelezőszervereit) az Adatkezelő az Európai Unió területén található szervereken tárolja. A virtuális szerver egy olyan fizikai szerveren található, amely a szerverszobában egy lezárt tárolóban került elhelyezésre. Az adatokhoz más felhasználók nem férnek hozzá.

Az Adatkezelő webhelyein több olyan link is található, amelyek nem az Adatkezelő által, illetve nem az Adatkezelő adatvédelmi gyakorlata szerint üzemeltetett honlapokra irányíthatják. Kérjük Önt, tartsa szem előtt, hogy ezekre a webhelyekre a jelen adatvédelmi tájékoztató nem vonatkozik. Javasoljuk, vizsgálja meg az ilyen oldalakra irányadó adatvédelmi tájékoztatókat, mielőtt kiadná bármely személyes adatát. Az Adatkezelő nem felelős az ezen honlapok üzemeltetőinek jogellenes adatkezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével okozott kárért, illetve a személyiségi jogi jogsértésért.

AZ ÉRINTETTEK JOGAI

Az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában adja meg a tájékoztatást. E tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos területre vonatkozó tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be.

Az Adatkezelő a személyes adatot törli, ha kezelése jogellenes, vagy azt érintett kéri, továbbá abban az esetben, ha az adatkezelés célja megszűnt.

Az Adatkezelő a helyesbítésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el. a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik. a felhasználó tiltakozási jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.

Az Adatkezelő az érintett adatát nem törölheti, ha az adatkezelést törvény rendelte el. Az adat azonban nem továbbítható az adatátvevő részére, ha az adatkezelő egyetértett a tiltakozással, illetőleg a bíróság a tiltakozás jogosságát megállapította.

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. Az Adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy a technikai adatvédelem követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt megtéríti. Az adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt abban az esetben, amikor az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK

A Category Management S.r.o  valamennyi észrevételét postán a Biskupa Királya 1097/2 945 05 Komárno, Szlovákia címre várja.

Érvényes 2022. január 1-től.